Lezárult 2016 – Évértékelő

2016 év elején még futott a „Falakon túl” projekt, melyben számos ifjúsági programot sikerült megvalósítanunk. Tavasszal, két nyertes NEA projekt keretében újra sikerült megnyitnunk a Lakossági Információs és Szolgáltató Irodát, ahol az év folyamán több száz ügyfélnek segítettünk ügyes-bajos dolgaik intézésében. Folytak a szociális, pénzügyi tanácsadások, illetve az egyéb területen történő problémák egyéni megoldása.

 Létrejött az Élelmiszerbankkal az együttműködés. Ennek keretében négy alkalommal, több mint és 3,5M Ft értékű élelmiszeradományt sikerült kiosztanunk a Havannán és Csontváry lakótelepen élő hátrányos helyzetű családoknak.

Önkormányzati támogatással tovább fejlesztettük az Agapé mögötti zöld területet, korábban ott játszóteret adtunk át, idén a zöldnövényzetre, parkosításra került a hangsúly.

Közreműködésünkkel megújult a gyermekorvosi rendelő előtti pihenőterület. Ősszel az Agapé Gyülekezettel Családi napot szerveztünk. Szerveztünk továbbá álláskeresési tréninget a Kondor Közösségi házban, két alkalommal ingyenes ruhaválogatási lehetőséget biztosítottunk.

Az évben több Karinthy-s diáknak biztosítottunk lehetőséget az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében kötelezően teljesítendő 50 óra közösségi munka teljesítésére.

Köszönet a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, a Karinthy Frigyes Gimnáziumnak, a Pannonjob Kft.-nek, a Pestszentlőrinci Agapé Gyülekezetnek, a Kondor Béla Közösségi Háznak, és azoknak akik ebben az egész éves áldozatos munkában részt vettek, közreműködtek, támogattak;