Drogprevenciós fórum a Csontváry Iskolában

Pihenő zsámolyok és bordásfalak társaságában filmvetítéssel párosított drogprevenciós előadást tartottak a Jövő Ifjúságáért Egyesület szervezésében a Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola tornatermében január 27-én. Nézze meg a cikkben a WEBHÍRADÓ18 riportját is!

Miután 8.30-kor becsengettek, mintegy százötven 7–8. osztályos tanuló nézte meg a Felépülünk című dokumentumfilmet, amelyben egykori droghasználók meséltek negatív tapasztalataikról, majd arról, hogyan sikerült leszokniuk a kábítószerekről.

Tízet ütött az óra, amikor dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos „Üdvözlöm a csillogó szemű facebookos korosztály jelen lévő tagjait” beköszönéssel már le is kötötte mindenki figyelmét. Azt a figyelmet, amelyre a délelőtt során igen nagy szükség volt.

– Senki se higgye, hogy az előtte álló évek megúszhatók saját, személyes döntések nélkül – kezdte az előadását a főorvos, majd jellegzetes stílusában folytatta: – A dokumentumfilm a rossz döntésekről szólt. Nektek igenis jó döntéseket kell hoznotok, és hogy még nehezebb legyen ez a feladat, ezeket a döntéseiteket egyedül, önállóan, egy életre szólóan kell meghoznotok. Egy-egy féktelen bulin mindig lesznek nagyobb és vagányabb „csávók”, akik el akarják veletek hitetni, hogy a jó fejek társaságába egy füves cigi elszívásával vagy speed lenyelésével juthattok. Hát, ilyen esetben egyenes derékkal csak a határozott NEM válasz elfogadható. Aki erre nem képes, az megpecsételődött, agyában és vérében örök lenyomatként ott marad rossz döntésének apró foltja. A szülők példamutatása, avagy annak hiánya komoly hatással lehet a döntéseinkre, akár pozitív, akár negatív értelemben. A baráti kör minősége szintén meghatározó. De ott vagy te, aki döntesz! Minden káros szenvedélyre már az első adandó alkalommal mondj nemet, így további nemekre nem is lesz szükséged.

A rendezvényen készült képek a Galériában ITT megtekinthetők, a videó pedig EZEN LINKEN: