Az MNB készen áll a fennmaradt lakossági devizahitelek forintosítására

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntése értelmében az MNB készen áll arra, hogy a bankok és az egyéb érintett pénzügyi szolgáltatók rendelkezésére bocsássa a fennmaradt lakossági gépjármű-, személyi és egyéb devizahitel-állomány forintosításához szükséges 1,1 milliárd euro összegű devizát.

Pénzügyi stabilitási szempontból kívánatos a háztartások megmaradt devizahiteleinek kivezetése. A devizaalapú gépjármű- és személyi-hitelállomány egyrészről önmagában is árfolyamkockázatot jelent az érintett mintegy 250 ezer háztartás számára. Emellett jelentős a fertőzési kockázat, hiszen ezek a hiteladósok a devizahitelükön felül egyéb, jellemzően már forintosított jelzáloghitellel is rendelkeznek.

A Monetáris Tanács (MT) döntése értelmében az MNB a szükséges devizamennyiség rendelkezésre bocsátásával kész részt venni a fennmaradt fogyasztói deviza-, illetve devizaalapú hitelek forintosításában. Az MT által elfogadott jegybanki deviza-eladási programmal a lakossági jelzáloghitelek forintosításához hasonlóan biztosítható, hogy a konverziós folyamat ezúttal is rendezetten és a forint árfolyamára, valamint a pénzügyi rendszer stabilitására gyakorolt érdemi hatás nélkül menjen végbe.

Az MT az érintett hitelek forintosítására 1,1 milliárd eurós maximális keretet szabott meg, a bankoknál és egyéb pénzügyi szolgáltatóknál a 2015. I. negyedéves adatok alapján ugyanis ekkora lakossági devizahitel-állomány maradt a deviza-jelzáloghitelek forintosítását követően. Az MNB a kapcsolódó jegybanki deviza-eladási eszközt nemcsak közvetlenül a jegybanki partnerkör, hanem közvetve, a partnerkörbe tartozó intézményeken keresztül az ilyen hitelállománnyal rendelkező pénzügyi szolgáltatók teljes körének rendelkezésére bocsátja. A jegybank kész arra, hogy feltétel nélkül, azonnal a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók rendelkezésére bocsássa a konverzióhoz szükséges devizát, de lehetővé teszi, hogy a hitelintézetek legfeljebb egy éven át az MNB-nél tartsák a megvásárolt összeget. A jelenlegi bőséges devizatartalék-többletből adódóan a jegybank deviza-eladási programja mellett is biztosított a hosszú távú devizatartalék-megfelelés.